Életrajzom, talán éppen magas korom miatt, némileg bonyolult. Egy lengyel-tót származású pilisi szegényparaszt fiaként születtem 1926-ban. A gimnáziumi tanulmányaimat a ceglédi „parasztgimnáziumban” kezdtem, majd a kőbányai Szt. László gimnáziumban érettségiztem a 2. világháború befejezésének évében. 1948-ban sorkatonának hivtak be és az akkori zavaros helyzet miatt ott is maradtam. Tiszti pályámat a pécsi katonai főiskolán tereptan tanárként kezdtem, majd Budapesten az orvosi egyetem katonai tanszékének tanáraként folytattam. 1955-ben viszont a Vezérkari Főnökség hírszerző akadémiáját végeztem el és kezdő hirszerző tisztként az úgynevezett Tájékoztatási Szolgálatánál dolgoztam. Itt tartották nyilván és értékelték a hirszerzők által hazaküldött jelentéseket és más anyagokat, amelyek az ellenséges országokról szolgáltattak információikat. Ezek alapján készültek azok a napi jelentések, melyeket a Vezérkari Főnök a kormány asztalára tett a nemzetközi helyzetről.
Az itt töltött évek alatt rendkívül sokat tanultam, és ennek révén kaphattam különlegesen összetett, hiteles képet az akkori világról. Innen kerültem át az Operativ szolgálathoz, melynek keretében dolgoztak a hirszerzők és az ügynökök. Ebben a feladatkörben helyeztek át a külkereskedelembe, ahol polgári fedőfoglalkozást szereztem és ezen a területen majd húsz esztendőt töltöttem el. Hirszerző tevékenységemet tehát civilként végeztem, bár egy évet katonatisztként is szolgáltam Vietnamban, ahol a nemzetközi ellenőrző bizottság magyar kontingensének hirszerzését vezettem.A hetvenes évek végén szolgáltam a Közel-Keleten is, ahol régionális fegyverkereskede-lemmel foglalkoztam, vagyis az araboknak szállitottam a szocialista fegyvereket. A Szolgálat érdeke, – avagy a vak-véletlen talán – hozta úgy, hogy rokon népek területén dolgozhattam, ahol egyre több ősmagyar nyommal, emlékekkel, földrajzi és más elnevezésekkel találkoztam. Pontosabban a hajdani, az ősi szittya-magyaros nyelvet beszélt országokban találkoztam ezekkel a „rekvizitumokkal”.